Az Európai Kereskedelem Napján, 2025. november 5-én vehette át a Klauzál Gábor elismerő oklevelet szövetségünk jelölése alapján Imre Csaba, a Premier Outlet Budapest és az M3 Outlet Polgár irányítását végző ROS Retail Outlet Shopping magyarországi Country Managere, az MBSZ felügyelőbizottságának tagja. A Nemzetgazdasági Minisztérium gondozásában létrejött rangos kitüntetés a kereskedelmi ágazat kiemelkedő szakembereit méltatja, akik munkájukkal hosszú távon formálják a hazai kiskereskedelmi és ingatlanpiacot.
Csaba több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kiskereskedelmi ingatlanfejlesztés, üzemeltetés és franchise menedzsment területén. Pályafutását a Levi’s hálózat retail menedzsereként kezdte, majd a Samsonite Hungary csapatában építette fel Magyarország első mono-brand franchise hálózatát, amely a márka hazai sikerének egyik alapköve lett. 2011-től a Premier Outlet Budapest központvezetőjeként, majd 2022-től Country Managerként felel két országos jelentőségű outlet központ – a biatorbágyi Premier Outlet és a polgári M3 Outlet – teljes körű működtetéséért.
Nevéhez fűződik számos stratégiai fejlesztési és energiahatékonysági projekt, amelyek révén az általa vezetett központok nemcsak gazdaságilag, hanem fenntarthatósági szempontból is erősödtek. Csaba irányítása alatt a ROS Retail Outlet Shopping magyarországi egységei évről évre növelték bérlői, tulajdonosi és vásárlói elégedettségüket, miközben megőrizték stabil piaci pozíciójukat.
A szakember fontosnak tartja az együttműködést és a közösségi gondolkodást:
„A kereskedelem jövője az értékteremtő partnerségekben rejlik – abban, hogy a bérlők, üzemeltetők és befektetők közösen keresik a hosszú távú fenntarthatóság és növekedés útját” – fogalmazta meg hitvallását Imre Csaba az elismerés átvétele után.
Az MBSZ számára kiemelt jelentőségű, hogy a szakmai közösségből olyan vezetők kapjanak országos elismerést, akik példát mutatnak innovációban, emberi hozzáállásban és szakmai integritásban.
„Imre Csaba munkája példaértékű: stratégiai gondolkodása, szakmai alázata és az outlet-piac fejlődéséért végzett munkája méltán tette őt a Klauzál Gábor oklevél díjazottjává” – emelte ki Prosits Attila, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke.
Imre Csaba aktív szerepet vállal az MBSZ munkájában, különösen az energetikai és üzemeltetési fejlesztéseket érintő szakmai egyeztetéseken, ahol tapasztalatával és stratégiai látásmódjával támogatja a szövetség célkitűzéseit.


