Új tagunk – Bemutatkozik a Garay Center és Piac

A Budapest VII. kerületében található Garay Center és Piac augusztustól csatlakozott szövetségünkhöz. A Keleti pályaudvartól öt perc sétára található Garay tér több mint egy évszázada funkcionál kereskedelmi területként. A belváros szívében, lakóházak és irodák szomszédságában található ház 10.000 négyzetméteren kínál üzlethelyiségeket, az autóval érkezőket pedig 600+ parkolóhely várja a nap 24 órájában. A jelenlegi 50+ bérlő elsősorban a lokális piacot és a napi bevásárlási igényeket szolgálja ki.

A bevásárlóközpontról és a csatlakozásról Oláh József ügyvezetővel beszélgettünk.

– Mit érdemes tudni a Garay Centerről?

Az üzletközpont 2008-ban nyitotta meg kapuit. A jelenlegi tulajdonosi kör 2017-ben vette át a ház üzemeltetését, akkor került sor menedzsmentváltásra és egy új stratégia kidolgozására. A Garay Center egy hatemeletes társasház része, az üzletközpont és piac rész a -1 szinttől az első emeletig terjedő területen helyezkedik el, a nyilvános mélygarázs a -1-től -4 szintig áll vásárlóink, látogatóink rendelkezésére. Ezen kívül van kb. 2.000 m2 bérbeadható raktárterületünk is. Az egyes raktárak területe a néhány m2-től 50 m2 alapterületig szóródik.

A legfontosabb bérlőink a Penny, a dm, a Pepco, a KIK és az A1 Fitness. Az éves nettó árbevételünk összege meghaladja az 500 millió Ft-ot.

– Belvárosi, kisebb alapterületű bevásárlóközpontként mit tartanak legnagyobb erősségüknek, mi a legfőbb vonzerejük a vásárlók számára?   

Felméréseink azt mutatják, hogy vásárlóink nagyobb arányban a női nem képviselői, a családosok. A legfontosabb, a mindennapi élethez szükséges árucikkeket tudják megvásárolni nálunk, mindezt kedvező árakon. A vásárlási lehetőségek mellett számos szolgáltatást is elérnek üzletközpontunkban, és sokan kedvelik a Food Court részen elérhető kínálatunkat. Jellemzően a közvetlen környezetünkben élők számára vagyunk előnyös választási lehetőség, de a 600+ férőhelyes nyilvános, 0-24 nyitvatartású mélygarázs az autóval érkezőknek is vonzó lehetőség.

– Az üzemeltetés terén milyen témák vannak napirenden, és mi jelenti aktuálisan a kihívásokat?

A magas anyag- és energiaköltségek miatt keressük a megbízható és egyben megtakarítási lehetőségeket hozó műszaki megoldásokat. A költségek elfogadható szinten tartása és egy a jelenleginél nagyobb vásárlószámot eredményező bérlői mix kialakítása jelenti számunkra a következő lépést azon az úton amelyen haladni szeretnénk.

– Mit várnak a szövetségünkhöz való csatlakozástól?

A stratégiai céljaink megvalósításához az eddigieknél hangsúlyosabb „networking” szükséges. A szövetség életében való részvételtől nagyobb ismertséget, számunkra is alternatívát jelentő „best practice” példákat és olyan rendezvényeket várunk, ahol van lehetőség találkozni más bevásárlóközpontok vezetőivel, képviselőivel és természetesen lehetőség szerint a potenciális bérlőink képviselőivel.

 

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!
Facebook
LinkedIn
Skype
WhatsApp

További hírek

Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.